A Velencei-tó rejtélye, a Lángi remete

2020. május 26. 08:36 - Mr.i

A 30-as években egy zöldes színű, széles, hatalmas fejű és 2 és fél méteres rém tartotta rettegésben a környékbelieket.

 langiremete2.jpg

Kép: galeriasavaria.hu

 

Aki járatos a Velenci-tóval kapcsolatos elnevezésekben, az pontosan tudja, hogy a vízfelületet több kis részre, azaz tisztásokra bonthatjuk fel. Azokat a részeket nevezik így, melyeken nincsen nádas és a tó fenekét is gondosan kotorják alatta. A tisztások közül a legnyugatabbit nevezik Lángi-tisztásnak, mely nem csak az elhelyezkedése, hanem egy híres lakója, a Lángi remete miatt is nevezetes (állítólag a tisztás körüli nádasban élt). Ráadásul a lény nem is csupán a mondákban, hanem a valóságban is létezett, hiszen 1939-ben három nap és éjszaka üldözték három járáson és húsz településen keresztül, mielőtt végleg eltűnt volna. De „ki” is volt a remete?

            A legendás teremtmény egy harcsa volt, pontosabban „A Harcsa” volt, a tó réme, a halkirály és még sorolhatnánk az idők során rá aggatott jelzőket. Az első említései már az 1930-as évek elején feltünedeztek, így az ominózus hajtóvadászat idejére már minimum tíz, éves de inkább jóval idősebb lehetett ez a hal (az óriásharcsák között nem ritka a 20-30 éves példány sem). Valójában a remete soha nem bántott senkit, aki őt nem akarta bántani, a halászok inkább a hírnév miatt üldözték az óriási jószágot (no meg persze a felesleges elfogási kísérletek okozta pulykaméreg miatt). A remetétől egyetlen állatfajtának, a kacsának volt csak rettegni valója, azokat ugyanis könnyedén kapta el a víz felszínén, majd jóízűen elfogyasztotta őket. 

            Korábban már sokan próbálták hálókkal elfogni a Lángi remetét, ám 1939 júliusában komoly remény csillant fel a horgászok előtt, ugyanis a hal kiúszott a Kajtori csatornába, ahol jóval kisebb mozgástere maradt a menekülésre. A halászokat az egyik őrház baktere riadóztatta, akinek a kisfia igen megrémült a másfél méteres vízben lebegő rémtől (jellemző, hogy a hal felett ekkor is rengeteg kacsatoll úszott a vízen). Azonban amikor a halászok megérkeztek, a remete megérezhette a veszélyt, mert a beszámolók szerint egy motorcsónak sebességével kezdett úszni, és még bicikliháton sem érték utol. Mivel a csatornában a hal csak egy irányba haladhatott, így üzentek Sárkeresztúrra, ahol egy keskeny csatornán át a Sárvízbe folytathatta az útját a remete. Mivel a megnyugodott hal jócskán visszavett a tempóból, így sikerült egy hevenyészett gátat emelni a csatornában, mielőtt odaért volna. A deszkákból és sövényfonatokból emelt akadály persze le sem lassította az óriást, mikor végül megérkezett.

            Ekkorra azonban már sikerült egy hálóval megelőzni a halat, melyet a csatorna teljes szélességében húztak előre. Mivel ekkor már beesteledett, a műveletet fáklyafénynél hajtották végre, és két halált megvetően bátor fiatal a vízben nyakig gázolva ment a háló előtt. Kezükben egy hegyes csáklyát tartottak és a part alatti zugokat kutatták velük, hogy a remete ne rejtőzhessen el. Tették ezt annak ellenére, hogy tudták: a hal egy emberre is ártalmas lehet és nemsokára így is történt...

langiremete1.jpg

Fotó: Fortepan/ Ebner

 

            Már éppen hajnalodni kezdett, amikor az egyik legény megállt és suttogva szólt a többieknek, hogy egy üregben megtalálta a halat. A parton mindenki igyekezett halkan, de fürgén mozogni, így éppen odaértek, amikor a víz hirtelen szinte felforrt. Akkora hullámok keletkeztek, hogy a partra is kicsaptak, a fiatal halász pedig derékig emelkedett ki a vízből, mielőtt a hálóba zuhant volna. A vizet hamar vörösre festette a vér, mivel a remete egyetlen farokcsapásával leborotválta a bőrt a fiú combjáról és lábszáráról, néhol a húsig hatolva. A parton állók még látták, ahogy a hálót miszlikbe tépve az óriás újra elsistergett a csatornában. Bár a hajsza még két napig folytatódott, hálóközelségbe már csak egyszer sikerült kerülni a remetéhez.

            Cecénél próbálták még egyszer az útját állni, mielőtt a Sió csatornába érhetett volna, ám a végkimenetel ekkor is hasonló volt, bár ott csupán a háló sérült meg. Bár erről nem szóltak a feljegyzések, de nem kizárt, hogy az ottaniak már okultak a Sárvíziek hibájából. Az utolsó hálón is keresztüljutva a remete pedig elérte a Siót, ahol az üldözés abbamaradt, mivel ott már másoknak lett volna csak halászati joga. A megfáradt halászok így a partról nézték, hogy a hatalmas zsákmány beúszik a Sióba és végérvényesen eltűnik. Hogy merre fordult, azt ma már nem lehet kideríteni, mivel a szemtanúk megosztottak voltak a kérdésben, és a következő évben a Balatonban és a Dunában is fogtak óriásharcsát. Persze az is lehet, hogy a Velencei-tónál élő legenda igaznak bizonyult, és a Lángi remetét a víz szellemei óvták, így a partra került halak közül egyik sem ő volt...

Barangolj velünk és fejtsük meg a titkokat együtt, csatlakozz a Titokvadász Facebook oldalához.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csatangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr2915717442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiskutyauto 2020.05.27. 20:39:49

Tehát akkor ez a magyar jeti...

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.05.28. 10:34:21

@kiskutyauto: :))

Mindenesetre érdekes sztori volt!