A rómaiakat és a leprásokat is szolgálta, a szárazföldhöz hidakkal kötött Fürdősziget. De vajon mi okozta a vesztét?
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár / Királyi Magyar Természettudomnyi Társulat Évkönyv 1851
Azt sokan tudják, hogy Budapest egy igazi világhírű fürdőváros, ahol se szeri, se száma a gyógyvizes kutaknak, ugyanakkor azt már kevesebben sejtik, hogy egykoron létezett a Duna közepén egy csodás Fürdősziget, ahol 40-50 természetes hőforrás melengette az odalátogatók jeges tagjait, innen eredt a neve is. Mára ez a Fürdősziget a feledés homályába veszett, az ott lévő római kori fürdőépületek maradványai pedig egyrészt a Nemzeti Múzeumban, másrészt a Duna habjai és az Árpád-híd pillérei alatt nyugodnak. De kezdjük az elején, és tárjuk fel Budapest elveszett szigetének titkát!
Ha megnézzük a római kori térképeket a mai Budapest területéről, akkor először az tűnik fel, hogy a Duna közepén a mainál jóval több sziget volt található. A kedvenc Margitszigetünk északi oldalán, ott, ahol a Rákos patak a Dunába ömlik, egy csodás sziget díszelgett, amelyet igencsak szerettek a hódítók. Egyrészt ez a száraz földterület nagyon hasznos volt számukra, mert a könnyen összeköthették általa egy fahíddal az aquincumi várost a pesti oldalon emelt végváraikkal. A XVIII. században a kis sziget felkutatása során még facölöpöket is találtak a Duna medrében, amelyek erről az egykori római hídról tanúskodtak. Másrészt ezen a Fürdőszigeten több hőforrás is fakadt, amelyek vizében szívesen fürdőztek az itt állomásozó rómaiak. Még fürdőket is építettek, illetve egy széles falat, amely a Fürdőszigetet kötötte össze a mai Margitszigettel, így száraz lábbal tudtak ide-oda közlekedni a két sziget között.
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár / Földgömb 1939
A történelem folyamán a dunai Fürdősziget igencsak fontos szerepet töltött be a város életében: 100 lépés hosszú és 40 lépés széles lehetett fénykorában, és 40-50 melegvizű forrásnak adott otthont. A régi mérések tanúsága szerint még télvíz idején is 21-41 Celsius fok közötti volt az itt feltörő források vizének hőmérséklete, amelyek forróságát leginkább a Duna vízszintje befolyásolta, ugyanis a folyó hideg habjai magas vízállásnál egyszerűen lehűtötték őket. A források mellett buja algatenyészetek, árnyas fűzfák várták az idelátogatókat. A rómaiak nemcsak tisztálkodásra, de gyógyításra is használták a szigetet és annak vizeit, amelyeknek ásványi anyagtartalma jelentős lehetett. Később a középkorban a margitszigeti apácák ispotályában is rengeteg beteg, főként leprások gyógyultak, akiket sokszor a szomszédos Fürdőszigeten ápoltak, és különítettek el a városlakóktól. A törökök is szívesen áztatták magukat az ókorból itt maradt medencék vizében, de a XVIII. századra lassan feledésbe merült a korábban itt virágzó fürdőkultúra.
A Duna ugyanis egészen az 1800-as évek végéig nem volt szabályozva, és ebből adódóan a Fürdősziget évente többször is a víz alá került. A víz, a folyó hordaléka pedig nem tett jót az itt létrehozott épületeknek, ráadásul az elhagyatott római kori fürdők köveit elhordták a környékbeli lakók építőanyagként. Végül nem maradt itt más, csak meleg iszapos, mocsaras ingovány, egy zátony, amely az év nagy részében víz alatt volt. Az egykori forró hőforrások létezéséről csak az tanúskodott, hogy ezen a területen még a leghidegebb teleken sem fagyott be a Duna felszíne. Mivel időközben Budán és Pesten, a szárazföldön, sokkal biztonságosabb és kényelmesebb körülmények között több fürdőt is kialakítottak, az 1800-as évek elejére a Fürdősziget jelentősége és funkciója semmivé vált. A folyamatos árvizek miatt már a XIX. század közepén felmerült, hogy szabályozni kell a Dunát, ekkor döntötték el, hogy kimélyítik a folyómeder alját, és megszüntetik az egykori Fürdősziget maradvány-zátonyát is, hogy legyen helye a megduzzadó víztömegeknek árvíz idején. 1870-ben láttak munkához a kotróhajók, amelyek különös dolgokra bukkantak az egykori Fürdősziget környékén. Ókori maradványokat – például egy római kori oltárkövet – hoztak fel a felszínre, amelyek bekerültek a Nemzeti Múzeumba.
Ezután több cikk is született arról, hogy az egykori Fürdősziget helyén található hőforrásokat érdemes lenne valamilyen módon hasznosítani, hiszen sziget hiányában azok egyszerűen csak a folyómederbe öntik értékes gyógyvizüket. Erre végül nem került sor, mert a budapestiek megelégedtek az 1867-ben feltárt margitszigeti gyógyforrással és az arra ráépülő gyógyfürdővel és szállodával. Az egykori Fürdősziget 1939-ben került ismét a figyelem középpontjába, amikor elkezdték építeni a mai Árpád-hidat. Ekkor ugyanis a pillérek állításakor újabb római kori maradványok bukkantak elő a folyómeder aljából és ekkor tárták fel azt az artéziforrást is, amely 41 fokos vizet biztosított a szomszédban épülő Dagályfürdő számára. Ez a vízadó hely minden bizonnyal arról a területről gyűjtötte be a hévizet, amely egykoron a Fürdősziget forrásait is táplálta. Ezt a vizet egyébként soha nem nyilvánították gyógyvízzé, hiába használták azt egészségük védelmére elődjeink. A Dagály is csak akkor kaphatta meg a gyógyfürdő titulust, amikor összekapcsolták a Széchenyi Fürdő hévízforrásával 1970-ben.
Ha van egy titok, amit szívesen megfejtenél, akkor csatlakozz a Facebook oldalunkhoz és oszd meg velünk!
