A Fertő-tó mélyén rejtőző falvak harangjait állítólag 300 éve már megtalálták, de azóta nyomuk veszett.
A Fertő-tó iszapja különös titkokat rejt, alkalmanként harangok, titokzatos kegytárgyak, háztartási eszközök bukkannak a felszínre, amelyekről senki nem tudja, hogy miként kerültek a tóba. Állítólag pár száz évvel ezelőtt egy bika szarva a felszínre fordított két óriásharangot is, amelyek ezután a környező települések templomaiba kerültek. Ennek a történetnek eredtünk a nyomába.
Mielőtt rátérnénk a harangok részletes sztorijára, pár szót ejtenünk kell a Fertő-tóba süllyedt falvakról. Évszázadok óta terjed az a mende-monda a környéken, miszerint a középkorban 14 falu eltűnt a tó iszapjában. Ezt a feltevést több évszázaddal ezelőttről származó írásos bizonyítékok is alátámasztják, illetve az is bizonyos, hogy a XIX. században egy Új-Mexikó névre keresztelt Albrecht főherceg tulajdonolta majorság is víz alá került a tó vízszintjének állandó változása miatt. De vajon mi lehet ezeknek a furcsa eltűnéseknek az oka? Talán egy láthatatlan nyílás tátong a Fertő közepén, amely képes Atlantiszként elsüllyeszteni bármilyen emberi építményt? A titok nyitja a Fertő-tó vízrajzában és földrajzi jellemzőiben keresendő. Ennek tudható be, hogy a középkorban, az 1200-as évek környékén több virágzó települést is elöntött végleg a víz, így például Perpak, Chakon és Boez is nyomtalan eltűntek. Állítólag ezen falvak közül az egyiknek a temetője száraz napokon fel is szokott bukkanni a fertőszéplaki határ északi szélén.
A tudósok szerint a Fertő korábbi vízingadozásainak hátterében a környék vízrajza állt, a tavat ugyanis nem csak a szomszédos Rába és annak folyói, patakjai, de a föld alatt még a Duna felől érkező talajvizek is táplálják. Volt idő, amikor azt hitték a mélyben különleges hőforrások is erednek, amelyekből időnként forró kénköves gőz száll fel, meggyújtva a Fertő felszíni vizeit, de erről időközben bebizonyosodott, hogy alaptalan feltételezés. A múltban, amikor szárazság volt, és a Rába vagy a Duna vízgyűjtő területéről nem érkezett elég víz, akkor a tó gyakorlatilag kiszáradt, ha pedig csapadékos volt az időjárás, akkor akár a tízszeresére is duzzadhatott a Fertő és a környező Hanság területe. Igen ám, de kb. 150 évvel ezelőtt a Rába környékét vízügyileg rendezték, csatornákkal szabályozták, így ezek a vízforrások átalakultak, a Duna vízmennyiségét, köszönhetően a külhoni vízi erőműveknek szintén megfelelő mederbe terelték, így a Fertő-tó ugyan csekély vízmélységgel, de állandóvá vált. Manapság ezért nem igen lehet elképzelni, hogy teljesen kiszáradjon vagy hirtelen elöntse a környező településeket.
1735-ben azonban nem ez volt a helyzet, amikor igazán száraz tavasz köszöntött a környéken lakókra és a parasztok elhatározták, hogy bevetik a Fertő-tó egykori helyét búzával. Udvardy Mihály fertőszéplaki plébános jegyezte fel abban az évben, hogy a falu egyik parasztjának a bikái a szarvukkal két különleges harangot fordítottak ki az egykori iszapból. Arról persze nem írt, hogy ez miként sikeredhetett az állatoknak, ha még a kisebbik harang is majd két mázsát nyomott. Azt viszont tudjuk, hogy mindkettő középkori eredetű, díszítés nélküli, sima harang volt, amelyekről azt feltételezték, hogy az egykoron elsüllyedt falvak egyikének templomából származhattak. Az első harangot természetesen megkapta Fertőszéplak, a másik pedig a soproni ferencesek kolostorába került. Sajnos manapság már nem igen csodálhatjuk meg a középkori harangokat. A fertőszéplaki darabot ugyanis beolvasztották a I. Világháború idején, amikor szükség volt minden fémre, a soproni harang pedig Csorna környékére került, majd nyomtalanul eltűnt. A harangok történetét azért is nehéz lekövetni, mert a Fertő-tó környékén több település is magáénak tudja ezt a harangos legendát: Hidegség községben is mesélik ezt a bikasztorit és azt, hogy a falu templomának tornyában egészen az 1900-as évek közepéig ez a középkori harang szólt. Így nagyon nehéz igazságot tenni, hogy végül is hol és mikor találták meg azokat a harangokat, és hova is kerültek pontosan.
Az azonban bizonyos, hogy a Fertő iszapjában még ma is ott nyugszanak a középkori települések és az Új-Mexikó névre keresztelt XIX. századi Habsburg majorság, így senki nem lepődik meg, ha olykor-olykor síremlékeket, használati eszközöket, templomokból származó kegytárgyakat mos ki a víz a partra.
Ha tetszett a cikk, akkor csatlakozz a Facebook oldalunkhoz, ahol további sztorik várnak rád.
