A turai kastély hihetetlen története

2020. augusztus 17. 14:13 - Csatangoló

57 év után végre tényleg szálloda lett a Schossberger-kastélyból, amelyről a múlt századokban különös történetek keringtek.

botaniq_turai_kastely_1_20200720.jpgForrás: BDPST, sajtófotó

A turai kastély talán hazánk egyik legszebb épülete, amely különös tornyaival és bozótos kertjével már gyermekkoromban is megmozgatta a fantáziámat, amikor éppen arra jártam. Később a 2010-es évek elején volt szerencsém belülről is látni az akkor eléggé lepusztult állapotban lévő épületet, most pedig főnixként feltámadva, felújítva ismét megnyitotta kapuit nemrégiben a nagyközönség előtt. Ez az esemény pedig eszembe juttatta a környéken, évszázad óta terjedő meséket és pletykákat, amelyek mind a kastélyról, és annak lakóiról szóltak.

Egy Rotschild rezidencia ihlette ....

Állítólag az egész országban már a XIX. század közepén, különös embernek tartották Schossberger Zsigmondot, a kastély egykori építtetőjét. Bizonyára irigyelték az édesapja által megalapozott, terménynagykereskedelemből származó, hihetetlen vagyonát, frissen szerzett nemesi rangját. Amikor a mágnás idősebb fia, Nándor számára kiszemelte jövendőbelijét, a szintén tehetős családhoz tartozó Hatvany Deutsch Adélt, akkor igen sokat járt a Hatvan közelében lévő turai Esterházy birtokon is. Ez olyannyira megtetszett neki, hogy meg is vásárolta az uradalmat, és elhatározta, hogy kastélyt építtet itt a család számára.Korábban  az volt a meggyőződés, hogy Ybl Miklós tervezte az 1883--ban elkészültsoktornyú, turai kastélyt, de 2006-ban egy szakmai tanulmány megírta, hogy a mai Kossuth téri Agrárminisztérium épületét is jegyző, Bukovics Gyula az építész. Bár ő nem volt oly neves, mint Ybl, de mégis tetszetősre sikeredett a turai műremek, amelynek ihletője, vagy ötletadója lehetett a Rotschildok angliai rezidenciája, a Halton House.

Egy miniatűr-Magyarország közepén...

Végül a történet szempontjából mindegy is, hogy ki volt a tervező, a kastély csodálatos lett, ráadásul az összes modern vívmánnyal fel volt szerelve, már az elejétől volt benne áram, központi fűtés, étellift, téli kert és a parkja sem volt utolsó.A korabeli leírások szerint a kastélykert az akkori Magyarországot szimbolizálta, így a figyelmes látogató felfedezhette benne a Mátra, Tátra, Bakony miniatűr másolatait, ráadásul a növényeket is előfordulási helyük szerint ültették. A Schossberger famíliáról, főként Zsigmondról és kastélyukról furcsa pletykákat terjesztettek, egy 1890-es cikk a Budapesti Hírlapban például arról szólt, hogy nincstelen közemberek dorbézolnak a turai kastélyban. A cikk szerint ugyanis a király megorrolt a gazdag tulajra és halálra ítélte, de mivel Schossberger bárónak befolyásos barátai voltak, így végül az uralkodó eltekintett a kivégzéstől, ha a báró kiállít maga helyett 50 embert akasztásra. Erre a célra kezdték el gyűjteni az önként jelentkezőket, akik 800 forintért és egy több hétig tartó eszem-iszomért cserébe vállalták volna a halált is. Persze a sztoriból valószínűen semmi nem igaz, a hangos kastélybeli mulatságok inkább a sűrűn idelátogató pesti előkelőségek   mulatozásai lehettek, mintsem akasztásra váró emberek utolsó vacsorái.

Ahol még a bilincs is aranyból volt...

Schossberger Zsigmond egyébként nagyon szerette Turát, ahol sok boldog percet töltött az egész család.  Idősebb fia, Schossberger Ferdinánd ( a családban csak Nándornak becézték)már a szülei életében megkapta örökségének jó részét, így amikor az öreg Schossberger meghalt, Nándor és családja már nem sokat, csak egy csekély életjáradékot kapott, a családi cég és a turai kastély is egyaránt öccsére, Viktorra szállt.[Vele sem voltak elnézőbbek a társasági életben, így ő inkább a kastélyt választotta állandó lakhelyének a főváros helyett. Róla egyébként azt terjesztették a faluban, hogy pénzt hamisított és emiatt élete végéig aranybilincsben kellett járnia, és nem hagyhatta el a turai kastélyát. Ez a szóbeszéd még az államosítás után 1960-ban is terjedt a falu lakosai között. A kastély sorsa végül az öreg báró halála után, a II. Világháború alatt és után nem alakult túl szerencsésen. Először a németek rendeztek be itt hadiszállást, majd a szovjeteket szolgálta kórházként, később pedig a helyi tanács birtokába került, hogy iskolaként funkcionáljon 1973-ig.

57 éves álom vált valóra a turai kastélyhotellel....

1963-ban Turán hévíz-forrást fedeztek fel, és akkor egy igazi hotelt álmodtak a romos kastélyba, de ennek megvalósítására nem került sor pénzhiány miatt, csak egy egyszerű TSZ-üvegházat sikerült a forró vízből kifűteni. Később a 70-es évek elején egy, a fóti gyermekvároshoz hasonló gyermekvédelmi intézményt szerettek volna itt létrehozni, de végül a kastély az iskola kiköltözésével a Pallas Lapkiadóhoz került. Ők a Magyarországon megjelenő szovjet újságok kiadóinak biztosítottak volna itt központi helyet néhány szovjet kulturális alkotótelep működtetése mellett. Ebből az elképzelésből sem lett túl sok, és az üres kastély állapotromlása tovább folytatódott. A rendszerváltás idején egy indiai befektető, álmodott ide ismételten egy nagyszabású wellness-szállodát, de mivel a Magyarországra tervezett akkori világkiállítás végül elmaradt, így ez a befektetés is meghiúsult. A kastély végül két magánember tulajdonába került, akik pénz híján szintén nem tudták megvalósítani az eredeti hotelterveket. Talán most már sikeresebbre fordul a sokáig üresen álló épület sorsa, hiszen a pár évvel ezelőtt a BDPST Group tulajdonába kerülő kastély nemrégiben szakszerű felújítás, restaurálás után megnyitotta kapuit luxusszállodaként.

 További sztorikért látogass el a Facebook oldalunkra.

 

Szólj hozzá!
Címkék: itthon

A bejegyzés trackback címe:

https://csatangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr5316166772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása