Mi köze a Milka-reklámnak a Felvidékhez és miért létezik ezerféle sztrapacska? Felvidéki úti ajánló még a síszezon előtt!

Ezt a posztot már évekkel ezelőtt meg kellett volna írnom, hiszen nincs olyan hónap az életemben, amikor legalább egyszer ne fordulnék meg a Felvidéken, ahol a legjobb barátaink élnek. Bár ezek a kirándulások nem annyira az utazásról szólnak, mint inkább a baráti találkozókról, azért az elmúlt 10 évben rengeteg szép helyen jártunk közösen Szlovákiában, megjegyzem Magyarországon is. Mivel mi nem annyira szeretünk síelni, így kint inkább tavasztól őszig látogatjuk a hegyvidéki csodás síközpontokat, kirándulóhelyeket. Ezzel a poszttal szeretnék egy kis kedvet ébreszteni egy kis szlovákiai kalandozáshoz.

 Felvidéki Milka reklám

Egyértelmű, hogy egy utazás légköre nagyban függ az adott hely, ország lakóitól. Természetesen nagyon érdekesek a különleges épületek, a természeti szépségek, a strand avagy a tengerpart, de az igazi hangulatot az adja meg, hogy miként fogadnak téged a helyiek. Ebből a szempontból a Felvidék – nekem - különleges, az elmúlt 11 évben olyan sokat jártunk ezen a környéken, hogy a Fülek környezetében lévő települések lakói a szívemhez nőttek, sőt mondhatom, hogy közülük kerültek ki a legjobb barátaim is. Ha valaki szeretné megtapasztalni ezt a vendégszeretet, az látogasson el az egykori Nógrád és Gömör vármegyék magyar lakta vidékére, amely nincs is olyan messze autóval Budapesttől. Könnyen elérhető a határhoz közeli Fülek, közepén a komor várorommal, amelyben egy igazán tartalmas kiállítás meséli el a vár és a körülötte épült városka történelmét. Innen keletre pár tíz kilométerre helyezkedik el Rimaszombat is, amely bensőséges, történelmi belvárossal büszkélkedhet, és nem szabad kihagyni a város üdülőfaluját sem, Kurinczot, aminek a strandja és tópartja nem csak nyáron lehet érdekes. Ha pedig a Milka reklámok világába vágyunk, akkor irány északabbra a Tátra elővidéke: Klenócz, Kokava és Zbojszka ugyanis a svájci és német hegyekhez hasonlóan egyszerűen bámulatos. Zöld legelők, erdők, fából ácsolt vadászkunyhók, hegyvidéki falvak váltják egymást, ezt a vidéket nem csak síszezonban érdemes felkeresni.

 Egy falat friss levegő

Szóval az elmúlt hétvégét Kokava Línián töltöttük, ahol nagyon cuki kis faházakat lehet bérelni, nem csak síszezonban. Ez a csodálatos hely a Szlovák Érchegység déli nyúlványain, a sztolicei hegyek között 800 méter magasságban található. A GPS-ben mi csak Kokavát találtuk meg, az üdülőhely a helységtől pár kilométerre található az 526-os út mentén, érdemes a google térképen megkeresni, ahol természetesen jelölve van. A síelők általában december 20-tól lepik el a térséget, lévén, hogy négy felvonóval és hóágyúkkal büszkélkedhet, ráadásul Budapesttől Salgótarján irányába haladva mintegy 2-2.5 óra alatt elérhető. Így ősszel a kirándulóknak érdemes ide ellátogatni: olyan friss a levegő, hogy szinte harapni lehet, a házacskák körül tehenek legelésznek és körös-körben csodás színekben pompázik az erdő, ahol hatalmas kirándulásokat tehetünk, esetleg gombászhatunk, de lehet lovagolni is. Az egymásba forduló hegyes-völgyes vidék lankáin erdők és mezők váltják egymást, csodálatos színekkel és látvánnyal körülölelve az ide érkezőket. Kokava Línián mára több mint száz nyaraló, tucatnyi vendégház, három panzió és egy szálloda épült, mégis a vidék megőrizte jellegzetes arculatát. Összegyűjtöttem pár fotót, hogy milyen is volt most hétvégén ez a megkapó vidék.

Az igazi sztrapacska nyomában

Szlovákiában muszáj sztrapacskát enni, ami vidékenként eltérő lehet. A magyar lakta, határhoz közeli településeken általában a klasszikus káposztás és brindzás sztrapacskát készítik, úgy, ahogyan mi is ismerjük, egy kis sült szalonnával megbolondítva. Ugyanakkor minél északabbra megyünk, annál jobban változik a sztrapacska receptje is. A szlovák havasok lakói már brindzove haluskynak nevezik és sokszor nem egyszerű juhtúróval, hanem annak tejfölös változatával és sajttal, szalonnával tálalják. Az apróra szaggatott tészta keménysége is változó, amelynek oka az eltérő burgonyatartalomban keresendő. Állítólag a síkabb vidékeken több volt a pénz és a búzaliszt az elmúlt évszázadokban, így ott inkább a mi nokedlinkre hajazó, kevésbé krumplis sztrapacska terjedt el. Ezzel szemben a hegyvidékeken szűkében voltak a drága lisztnek, így ott jóval több krumplit tettek a tésztába. Sajnos nemrégiben hallottam, hogy a zbojszkai fagerendás étterem teljesen leégett, ahol életem legjobb haluskáját ettem, messze földről jártak ide vacsorázni a helyiek és turisták egyaránt. Saját tanyával, saját konyhával büszkélkedett, helyben termelték az ételek főbb összetevőit és autentikus hegyi népviseletben szolgálták fel a helyi ízeket. Másik nagy gasztroélményem a barátainkhoz köthető, akik szinte mindig ezt az egyszerű, de finom egytálételt főzik, ha bográcsozunk vagy bulizunk. A sztrapkács – amelynek nevét sehol sem láttam még magyar oldalon - tulajdonképpen egy nagyon gazdag leves: füstölt csülökkel, szalonnával, vadhússal és kolbásszal készítik. De kerül bele bab, savanyúkáposzta, krumpli is bőségesen, pirospaprikás rántással, babérlevéllel, sóval ízesítik, igazi ízorgia, mely kicsit a korhelylevesre hajaz, de annál jóval árnyaltabb és többrétű az ízvilága.

Remélem sikerült a fentiekkel kedvet ébreszteni egy kis felvidéki kiránduláshoz, ha szeretnél még több utazási fotót nézegetni és tippeket olvasni, akkor várlak a blog Facebook oldalán: https://www.facebook.com/csatangoloblog/