A Csillagvár úgy lett múzeum, hogy még a neve is a regékből jött, és bár valóban tapadt hozzá vér, az nem a töröké volt.
Csillagház 1959-ben, forrás: Arcanum Digitális Tudoménytár, Műemlékvédelem 1960.
Balatonszentgyörgy közelében, egy 140 méter magas domb tetején áll egy igen különös formájú épület. A Csillagvár több, mint egy évszázadon keresztül mozgatta meg az ismeretlentől rettegő környékbeliek fantáziáját. Gondolták római erődítménynek, török seregek ellen épült végvárnak, sőt betyárokat üldöző pandúrok vesztőhelyének is. Annyira erősen éltek ezek a hiedelmek, hogy előbb újították fel és helyezték műemlékvédelem alá, mint hogy kiderült volna valódi története.
Valójában a neve is ebben a korszakban ragadt a 12 szögletű épületre, hiszen a század elején még többnyire Csillagház néven emlegették, igaz akkoriban még a törökjárásnál is jóval régebbinek hitték az újra felfedezett, rejtélyes épületet. 1935-ben egyenesen mozgalmat indítottak, hogy meginduljanak az ásatások az épület környékén és végre kiderüljön: melyik korból származik a különös építmény. Az emberek akkor egy olyan szóbeszédet adtak kézről-kézre, mely szerint a szabadságharc idején a Csillagház már évszázados múltat tudott maga mögött, lévén a rómaiak építették, amikor a Balaton környékén éltek. Sejthető, hogy milyen izgalmat hozhattak a hírek, melyek szerint az első napokban római kori Maximillian idejéből származó - pénzérméket találtak a földben. Hogy milyen megállapításokra jutottak a feltárás során, azt ma már nehéz kideríteni, de annyi bizonyos, hogy húsz évig, 1956-ig újra a feledés homálya borult az épületre.
Ekkor döntött úgy a kormányzat, hogy a különös építmény a déli part egyik nagy látványossága lesz. Ebben az időben már senki nem beszélt római időszakról, hiszen óriási magabiztossággal jelentették ki, hogy a Csillagvár az ország egyetlen éppen megmaradt török kori végvára! Bizonyítéknak ehhez bőven elegendő volt, hogy az épületet földsánc és árok vette körbe, formája pedig emlékeztetett a 1541-1556-ig tartó várépítési időszakban használtéra. Úgy ítélték meg, hogy az épület közepén található kút kövei vagy csak másolatai a római koriaknak vagy a közeli, fenékpusztai Valcumból hozhatták ide. Érdekes módon könnyedén siklottak át egy olyan apróság felett, hogy egy ennyire egyedi formájú építmény valószínűleg feltűnne a korabeli térképeken és elegendőnek találták, hogy ezen a helyen állt valamilyen építmény a megszállás idején. Minden esetre az épületet 1957-ben műemlékvédelem alá helyezték, és felújítása után erődmúzeummá alakították. A tudatlanság azonban hamarosan oszlani kezdett.
Egészen pontosan 1960-ban jutottak a történészek odáig a kutatásban, hogy végérvényesen sikerült eloszlatni a tévhiteket az épülettel kapcsolatban (bár Gerő László építész már 1955-ben sem értett egyet a török időszak elméletével „Magyar várépítészet” c. munkájában). Ekkor derült ki, hogy a Csillagház csak a szabadságharc előtt két évtizeddel készült el, a Festetics család jóvoltából...
A Csillagvár manapság, fentről - forrás: Wikipedia
A Festeticsek az 1800-as években hatalmas birtokokkal rendelkeztek Keszthely környékén. A család több helyen hagyott nyomot maga után a déli parton, különösen György gróf, aki többek között a Keszthelyi Georgikon alapításával is beírta magát a történelembe. A grófnak 1785-ben szültetett egy meglehetősen léha és a családi hagyományokra fittyet hányó fia, László. Bár az ő életéről elég keveset tudunk, az biztos, hogy éppen ellentéte volt a spórolós és visszafogott életet élő apjának. Amikor az atya meghalt, László úgy döntött, hogy itt az ideje egyik régóta dédelgetett terve megvalósításának, és utasításba adta új vadászháza megtervezését.
Az 1820-ra elkészült tervek jócskán magukon viselték a fiatal és eléggé excentrikus gróf elképzeléseit, aki úgy gondolta, hogy az épületet a régi végvárak stílusában kell elkészíteni. A jágerház építése 1820 márciusában indult, az alapozás pedig június 17-ére készült el. A legendák tucatjait ihlető, rejtélyes építmény végül három év alatt vált lakhatóvá, de egy - azév novemberi levél szerint is - hiányzott még többek között az istálló padozata is. Sajnos azzal kapcsolatban nem maradtak fent információk, hogy a gróf milyen gyakran járt a Csillagházba, de annyi bizonyos, hogy 1846-ban bekövetkezett halála előtt már jóval Bécsbe költözött, az épület pedig lassan feledésbe merült.
A Csillagvár példája jól mutatja, hogy egy épület története akár egy évszázad alatt is milyen komoly változásokon mehet át. Hogyan lesz egy 1820-as építésű vadászházból római építmény vagy éppen törökkori végvár. A Csillagvárhoz kapcsolódó hiedelmek közül egyedül a betyártanyával kapcsolatosakat nem sikerült megcáfolni, hiszen a haramiák még jóval a szabadságharc után is aktívak voltak az országban. Így tehát könnyen lehetséges, hogy az épület közepén álló kút valóban azt a célt szolgálta, hogy a betyárok ebbe veszejtsék az őket üldözőket...
Tetszett a cikk? Csatlakozz a Titokvadász Facebook oldalához!
