Repülő vs. autó, melyiket válasszuk?

2016. június 27. 15:30 - Csatangoló

depositphotos_26821235_s-2015.jpgSok ismerősöm csodálkozik azon, hogy a repülést én sokszor olcsóbbnak tartom az autós utazásnál! Pedig a kérdés valóban nem egyértelmű, hiszen mind az autós utazásnak, mind a repülésnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és bizony sokszor a költségek sem egyértelműek. Íme, néhány megfontolandó szempont, amit én mindig figyelembe veszek!

depositphotos_26821235_s-2015.jpg

A kényelem és idő bűvöletében!

Számomra a nyaralások megtervezésénél az egyik legfontosabb szempont, hogy minél rövidebb időt töltsünk magával az utazással. Egyrészt szeretném a kevés szabadságomat valóban pihenéssel tölteni, másrészt utálok órákig egy helyben ülni. Vegyünk egy példát: európai tengerpartra szeretnénk utazni egy egyhetes nyaralásra. Hacsak nem a legközelebbi horvát tengerpartot vagy Észak-Olaszországot választjuk, akkor bizony autóval az utazás hossza elérheti a 15-20 órát is, megtett kilométerektől függően. Egy nap oda, egy nap vissza, így a nyaralásra marad 5 nap, amiből a sofőr egy napot minden bizonnyal alvással fog tölteni kipihenve a sok-sok órás vezetést. Ez pedig nem nevezhető igazán hosszú nyaralásnak! Repülővel viszont még Spanyolország legtávolabbi pontjai is elérhetőek 3-4 óra alatt, még ha a 2 órás reptéri várakozást is beleszámoljuk, akkor sem kell utazással annyi időt tölteni, mint mondjuk, ha leruccanunk a horvát riviérára. A repülőn nyugodtan lehet olvasni, senki sem fárad el a vezetéstől és a gyereket is könnyebb lekötni 2-3 órán keresztül, mint 10-15 órán át. Az biztos, hogy az autó mellett szól a bepakolható csomagmennyiség, de ha ügyesen válogatunk, akkor a poggyásszal sem lesz gond. Íme, néhány praktikus tipp a csomagoláshoz!

Számoljunk, a kőkemény tények!

Megdöbbentő, hogy sokan nincsenek tisztában a pontos úti-költségekkel sem. Vegyünk egy egyszerű görög példát: Olympic Beach igen népszerű a magyarok körében és legtöbbször autóval utaznak ide. A ViaMichelin szerint 12.5 óra tehetjük meg a 1085 km-t Budapestről, ez a valós életben a pihenőkkel együtt körülbelül 14 óra lesz véleményem szerint. Ez alatt az idő alatt a kalkulátor szerint összesen 110 Eurót költünk üzemanyagra, különböző útdíjakra, bár a mi autónkra nézve, a görög és a magyar dízelárakkal számolva, útdíjakkal együtt nekem 87.000 forint jött ki oda-vissza. Az amortizációval nem is számoltam! Természetesen az utazás ideje alatt enni is kell valamit, ami még itthon megvásárolva is fejenként plusz többezer forintos költség, megjegyzem még soha nem utaztunk úgy, hogy a benzinkutakon vagy a büfékben, ne vegyünk egy-egy csokit, jégkrémet, friss üdítőt egyéb nasit. Kis ráhagyással azt lehet mondani, hogy egy autós utazás oda-vissza 3-4 fővel körülbelül 100-120 ezer forintba kerül. Ha viszont akciós Wizzair jegyet foglalunk Thessalonikibe, akkor fejenként 6000 forintért megúszhatjuk a retúr utat, egy 3-4 fős családnak csomagokkal együtt kijön az utazás maximum 30-40.000 forintból. Természetesen itthon is ki kell jutni valahogyan a reptérre, így még számoljunk 5000 forint taxiköltséget Budapesten belül, illetve a repülőn is ehetünk valamit plusz 4000-5000 forintért, bár egy másfél órás utat ki lehet bírni evés nélkül is. A helyszínen kérhetünk reptéri transzfert a szállásig, ami körülbelül 60-70 EUR oda-vissza. Legrosszabb esetben is ki tudjuk hozni az utazást az autós odaút áráért, de ha ügyesek vagyunk, akkor akár 40%-kal olcsóbban is.

Néhány szó a félelemről és a biztonságról

Természetesen, ha valaki rosszul van a repülőn, vagy nagyon fél a repüléstől, akkor válassza az autót. Pár évvel ezelőtt az Atlanti-óceán felett mi is óriási viharba kerültünk, amikor megismertem a valódi turbulenciát, azóta egy kis szorongással ülök repülőre. Ilyenkor mindig a józan tényekre gondolok: naponta használom az autót, és soha nem jut eszembe az a körülbelül 350 ember, aki minden évben meghal a közutakon csak Magyarországon. Ezzel szemben tudomásom szerint magyar utas már évek óta nem zuhant le repülővel, bár a híradások miatt úgy tűnik, hogy egyre gyakoribbak a repülős balesetek (terrorveszély, műszaki hibák stb.) Világviszonylatban össze sem lehet hasonlítani a kockázatát a két közlekedési módnak.

Az élet és az utazások is kockázatosak, de olyan élményekkel lehetünk gazdagabbak, amit otthon a karosszékből el sem tudunk képzelni. Így én mindig az utazás mellett döntök, legyen szó egy autós kiruccanásról vagy egy repülős utazásról. Jó utat mindnekinek!

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csatangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr868837258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kewcheg 2016.06.29. 12:55:50

Ellentmondanék. Saját tapasztalat hogy ilyenkor nyáron a fő csapásirányokban nincsen olcsó jegy.Sőt,ellenkezőleg. Costa Brava egy kedvelt úti cél, a közvetlen járatok késő éjszaka érkeznek meg Barcelonába,vagy mehetsz átszállással kb.8 óra menetidővel. Bár kétségtelen,hogy ilyen messzire (2000 km felett) már nem túl kellemes autózni gyerekekkel.Saját tapasztalatom hogy Ny.- irányban 1000 km.-ig jobb az autó (még időben sem sokkal rosszabb,beleértve reptérre menés, becsekkolás miegymás) K.-i irány (Balkán) már 1000 körül is jó lehet a repülő,de csak ha charter - az útviszonyok miatt. ..

2016.06.29. 12:55:52

Szerintem autóval akkor érdemes utazni, ha az út is a nyaralás része: tehát meg megállunk, itt-ott megszállunk, szétnézünk, és tovább megyünk, haza fele más utat választunk.
Ha nagy a távolság akkor érdemes repülő+bérelt autó+ repülő.
Ilyenkor azonban a csomágolásban nem engedhetjük el magunkat, nem vihetünk rengeteg felesleges holmit.
Az autó mellett szól ha campingezünk útközben. A repülő természtesen olcsóbb, de ha van időnk akkor az autó agyobb émény.
Ehhez azonban jól felkészített autó kell, nem egy matuzsálem, és még így is érhetnek meglepetések.

Kovacsla 2016.06.29. 12:55:54

"az a körülbelül 5000 ember, aki minden évben meghal a közutakon csak Magyarországon"
A statisztikák évi kb. 600 főről tudnak, lásd pl. itt: www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdtr420.html

motoroskonyhaja 2016.06.29. 12:55:55

(fehér háttér előtt szürke betűs komment lehetőség.....)

Azért ez korántsem teljes írás :)
Írtad mennyivel gyorsabb a repülős út, még 2-3 óra reptéri várakozással is. De azt már nem írtad, hogy a reptérig is el kell jutni az otthonodtól, ami plusz x óra, hozzá autópálya matrica, esetleg egy reptér-közeli parkolóba letenni a kocsit, ami pedig plusz pénz. Plusz pénz az érkezési oldalon a transzfer a reptérről a szállóba/panzióba is, amit szintén nem említettél.
- Írtad, hogy autóval itt-ott megállva mindig bepottyan egy szendvics, csoki, kávé, fagyi a kutakon. A több órás reptéri várakozásban ugyanez igaz (sokkal durvább árakkal), megfejelve a Duty Free shopok hatalmas -és csábító- választékával.

Amit viszont igazán hiányolok a repülő vs autó írásból:
- Ha autóval mész, akkor helyben sokkal szabadabb vagy, mint repülős út esetén. Oda mész és akkor, ahová és amikor csak akarsz, míg ha repülővel érkezel magadnak kell gondoskodnod a közlekedésről és annak díjairól. (hasonlíts össze pl. egy londoni hetet közlekedésileg: autóval és egyénileg....)
- Ha autóval mész akkor megtervezheted úgy az utad, hogy közben meg tudj állni -vagy meg tudj szállni- olyan helyeken is, amikre kíváncsi vagy. Ez mind az utazás része, de a kikapcsolódásé is egyben, míg repülővel ezt nem teheted meg. (Menj le pl. a bolgár tengerpartra 500 + 500 km vezetéssel úgy, hogy közben megállsz Romániában meseszép helyeken megszállva, ahova repülővel nem jutsz el.)
- Végül, de nem utolsó sorban: ha kisállattal utazol a legtöbb légitársaság nemet fog mondani a kedvencedre, aki pedig igent, az nagyon borsos áron, ráadásul tőled külön szállítja. Kocsival viszont magaddal viheted bárhová, csak állatbarát szállást kell foglalnod.

patkányarcúáginéni 2016.06.29. 12:55:57

"...5000 ember, aki minden évben meghal a közutakon csak Magyarországon." ??? Ezt az adatot honnan szedted?

Roadster68 2016.06.29. 12:55:58

Autóval elsősorbannem azért utazik az ember hogy olcsóbb legyen, hanem azért, mert:
-szeret autózni
-az utazás is a nyaralás része
-akkor mész amikor akarsz, nem vagy egy menetrendhez kötve, ha pl lebetegszik valaki akkor mész 1-2 héttel később
-A replülős utazás idejéhez nem számoltad hozzá a transzfer idejét ami a két helyen összesen alsó hangon 3 óra.
-ha kb ugyanazt az élmény akarod átélni a repülős út után akkor bérelned kell egy autót napi 30-60 Euroért.

Ami pedig ferdítésnek tűnik:
.-nem, nem 14,5 óra Olimpic beachig (én volt hogy 9.5óra alatt kiértem, de a max is 13 volt)
-Nem, főszezonban nem 6000 egy repülőjegy Thessalonikiig
-ha áll az autód itthon ugyanúgy amortizálódik.
-5000 ért nem mész ki a reptérre, legfeljebb Pestlőrincről, de akkor is oda-vissza számold tehát 10.000 ;)
-nem kapsz transzfert Thessaloniki-Olmpic Beach útvonalra 4 személyre csak oda sem 60 Euróért, mehetsz taxival 200 ért csak oda ;) Látszik hogy még sohasem próbáltad.
És a Wizzair jegy 07.06-07.20 ig tartó nyaralás esetén 76.000 Ft a 6000 jegyet felejtsd el, az februárban van és 1-2 jegy kerül annyiba ha előtte 4 hónappal foglalod, de még ha most foglalsz akkor is szeptemberre 60 ezer/fő oda-vissza, és 3 naponként megy csak repülő, ami nem biztos hogy jó. Ha meg idő előtt haza kell jönni az horror lesz repülővel.
Úgyhogy maradjunk a tényeknél. A busz a legolcsóbb, majd a kocsi. A Repülő meg a leggyorsabb.

-

komica72 2016.06.29. 12:56:00

Mindez nagyon szép, csak sajnos nem mindig igaz. Mi pl Nápolyba megyünk idén; oda 50e Ft a repjegy. 3-4 főre biztos olcsóbb már az autó, arról nem is beszélve, hogy ott is kellene vmivel közlekedni, ami szintén nem olcsó...

zoli_ 2016.06.29. 12:56:01

Azért van benne ferdítés rendesen....

Budapest - Róma 13 óra autóval. Megállásokkal, mindennel együtt. És nem Ferrarival, hanem 9 személyes kisbusszal. Persze 9-en ültünk benne. És mindezt nem egyszer tettem már meg. Az, hogy kit mennyire fáraszt a vezetés, az is egy más kérdés. Én nem alszom át a napot 13-15 óra vezetés után. Mert szeretek vezetni.

6-700km az a távolság (autópályán!) amikor a repülőgép és az autó kb ugyanannyi időbe kerül.

De azt is mérlegelni kell, hogy merre vezet az út (EU-nem EU), autópálya van-e, és hányan utazunk. Ott mennyibe kerül autót bérelni, vagy a transfer milyen, stb.

sasaone 2016.06.29. 12:56:03

És arról se feledkezzünk meg, ha esetleg szükségünk volna a célállomáson mobilitásra. A bérautó sem két forint. És bár legtöbbször nem adódik gond a bérlésnél, de előfordulhatnak kellemetlenségek. Pl. nem azt az autót, vagy nem abba a kategóriába tartozó autót kapjuk, mint amit kifizettünk. Nincs benne klíma, netán van egy kisebb baleset...

Today05 2016.06.29. 12:56:04

Egy dolog igaz, az idő, ami jóval gyorsabb ha repül az ember, de hajlamosak az emberek úgy számolni, hogy csak a repült órát számolják. Ki kell jutni a reptérre, 2 órával indulás előtt aztán szüttyögés, majd leszállás után még poggyász, majd transzfer. olypmpic beach repülővel is simán megvan 6-7 óra háztól házig.

Szerintem nagyon a repülő mellett akartad kihozni a dolgot, mondom az érveimet:

főszezonban elég ritka a szaloniki olcsón, gyakorlatilag irányonként 10e forint alatt nincs meg. ami már 20000 forint + a csomagok, ami oda vissza a wizznél szintén legalább 10000 forint / FŐ, tehát 4 emberre semmiképp sem úszod meg 80000 alatt a repjegyet oda vissza. Tényleg van néha 3000 es jegy, de inkább október vagy hasonló időpontra, főszezonban talán 2-3x láttam ilyen jegyárakat. (most a legolcsóbb jegy szezonban 15000 csak oda)

transzfer: ha tényleg reaális amit irtál, légyszi mond meg, hogy hol találtad, mert nekem transzfert ami szaloniki olympic beach 4 főre 130-200 euró, mert én akármennyit kerestem kevesebbért még egyszer sem találtam.

a budapesti taxiköltség 5000 forint? te ugye nem budapesti vagy? taxi inkább 10000 forint lesz, az airport shuttle fejenként 6500!!!!! forint.

Egy normális fogyasztású autóval is megáll a benzin 55000 forintnál, tapasztalat, igaz ez 1.4 benzinre is és 2.0 dízelre egyaránt (ígymég kevesebb is...) Én 2 fővel már simán autózok görögországba, mert kb ugyanannyira jön ki pénzben mint repülve DE

a kocsi adta szabadság az igazi odakint, amikor oda mész és akkor ahova csak akarsz, amikor mi kimegyünk a szállás gyakorlatilag csak egy bázis, és minden nap más beachen vagyunk, kirándulunk, jövünk megyünk, ami bérelt autóval vagyonokba kerülne. és mivel anyagilag ugyanannyira jön ki, nekünk megéri azt a + 6-8 órát is, hogy utána 1-2 hétig élvezhessük a korlátlan szabadságot.

KöveZoli · http://www.kovesi.hu 2016.06.29. 12:56:05

Elég sok pro és kontra lehet mindkét megoldás mellett.
De nézhetjük úgy is, hogy gyakran nem tudunk reggeli órákban repülőre ülni, így gyakorlatilag az első nap a nyaralásból el is veszik, ha késő délután vagy este érünk a kiszemelt helyre.
A szobák meg éjszakára szólnak. A visszaút meg ugyanez, fordítva. A repülő korán indul vissza. Így simán elveszett 2 nap az 1 hétből, akárcsak az autós utazás miatt.
Azt is vegyük hozzá a repülős úthoz, hogy nagy valószínűséggel autót fogunk bérleni a nyaralás alatt. Eddig úgy tapasztaltam, hogy ez jellemzően 2-4 napos bérlést jelent.
Ennek a költségét is adjuk hozzá a többihez.
Ha van lehetőségünk a nyaralóhelyre autóval menni, akkor a teljes időtartamra rendelkezésünkre áll ez a közlekedési eszköz, s nincs az a kényszer, hogy megadott napokon vegyük igénybe, mert
csak addig béreljük.
Senkinek nem kell a pénztárcájában túrkálni, de a "sláger" 1 hetes nyaralás amúgy sem értékarányos egy 10 napos vagy 2 hetessel szemben. Mire belelendülnénk a pihenésbe, jöhetünk is haza.
Autóval amúgy sem szabad úgy elindulni, hogy csak egy ember tud vezetni, illetve csak egy valaki van, aki hajlandó vezetni. Muszáj felváltva. 10-14 órát levezetni egyvalakinek felelőtlenség.
Lejutni gyorsabb repülővel, a feelingje sokkal jobb az autónak.

Acurás 2016.06.29. 12:56:07

Repüléspártiként az objektivitás miatt pár dologgal azért kiegészíteném és korrigálnék:
Sok hely nem vagy csak körülményesen érhető el légi úton Magyarországról. Az említett Horvátország erre jó példa, de akár Montenegro és Görögország sok vidéke ilyen. Magyarország nem egyenlő Budapesttel! Tehát sokaknak a reptér elérése is 2-3-4 óra, + kell némi ráhagyás az esetlegesen felmerülő útközbeni gondok miatt. Ez alapján 200km-re a reptértől: Kb 2 óra utazás a reptérig+ 1 óra ráhagyás+2 órával a gép indulás előtt ott lenni+2 óra repülési idő+ 1 óra poggyászfelvét és kijövetel az adott reptérről+ akár 1-2,de akár 3 óra transzferidő a szálláshoz! Szóval 9-12 óra simán elmehet egy akár 2 órás repülőút esetén is. Lehet épp abban a 2 órában nincs szükség ételre amennyi a repülési idő, viszont az általam említett esetben már igen. Nem mellékesen még ha csak 4-5 órával számolunk Budapestiként, szemben az autóúttal, az étkezés akkor is helytelenül került említésre. Valamilyen szinten tök mindegy hogy az utazás alatt eszik a család, vagy már a megérkezés helyszínén. Illetve nem teljesen, sok esetben külföldön már ez magasabb költség. Vannak helyek amelyek esetén össze lehet hasonlítani hogy mivel is érdemes menni, viszont van sok hely, ahol ez nem opció. Szóval ez eléggé helyszín függő. Nem mellékesen számoljuk hozzá azt is ha nem csak egy helyen szeretnénk leragadni, hanem túrázni, megismerni egy régiót, akkor ott bizony autót kell bérelni ha repülővel utaztunk. Ez pedig szintén csak költség ;-)

felucca02 2016.06.29. 12:56:09

Nagyon érdekes, hogy fel sem vetődik, hogy egyikkel sem, hanem pl. vonattal.

Nyilvánvalóan ez azokra a célpontokra vonatkozik, amik vonattal egyáltalán megközelíthetőek. Ha valaki egy kicsit elmélyül a nemzetközi vasúti utazási ajánlatokban, netán hajlandó jóelőre jegyet venni (gondolom, hogy hajlandó, hiszen, ha a repülő esetében hajlandó, akkor vonat esetében miért ne), akkor szinte bagóért eljuthat a klasszikus célpontokra (belátom, Görögországba a Hellász-expressz megszűnése óta ez nehézkes). Olaszország, Franciaország, Anglia egyértelműen kínálja magát, szinte háztól házig lehet utazni, Spanyolország, Portugália már nem annyira. Csak egy példa: Frankfurtból a legolcsóbb jeggyel 39 euróért visz le a TGV marseille-be, Frankfurtba Budapestről meg számtalan kedvezmény van.

Vonattal utazni a legpihentetőbb, fantasztikusan a tájak és a városok, élvezetes a helyiekkel kapcsolatba kerülni, tetszés szerint variálható a nappali és éjszakai utazás, mi kell még ennél jobb?

Tavasszal Firenzébe vonatoztunk a feleségemmel, Bécsben egy jólszituált lengyel családdal ismerkedtünk össze a szomszéd fülkében, öten voltak, három kisgyerekkel, nekik is egyértelmű volt, hogy Rómába a vonatot választják. Nincsen annál szebb, mint amikor kel a nap és a vonat éppen átfúrja magát az Appenineken Bologna és Firenze között....

m_and_m 2016.06.29. 12:56:10

És ebből is vezető cikk lett.
Hol itt az ígért összehasonlítás?

szelidorzo 2016.06.29. 12:56:12

Időnként furcsán számolsz!
Az útvonaltervező 110 €-t ad meg egy útra, Te szembe állítod vele, az oda-vissza utat gépkocsival. A reptérre Pesten csak egy utat számolsz, vissza már nem. Ha nem csak a parton akarod süttetni a hasad, akkor a kinti közlekedés sokba fájhat, persze ha ki sem teszed a lábad a szállodából.... Ha egy kicsit távolabbra utaznál és nem a reptér közvetlen közelébe, akkor a szállás megközelítése, vagy sokba kerül, vagy tömegközlekedéssel átszállásokkal szép kis tortúra két gyerekkel bőröndökkel. Szóval akad még pár figyelembe veendő dolog, annak eldöntésére, hogy mivel és hova utazzunk. A reptértől távolabbi szállások ára is bőven olcsóbbá teheti a gépkocsis utazást. A helyes döntéshez sokkal több mindent kell számba venni. Mondom én ezt, aki imád repülni (majd bérelek kint kocsit), de van amikor a hosszú autókázás mellett döntök, mert akkor a fogadó országban tudok csavarogni és megnézni engem érdeklő dolgokat. Nem utazási iroda által szervezett fakultatív kiránduláson dühöngök állandóan elkéső utastársak miatt, stb.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2016.06.29. 12:56:13

A 6000 forintos repulojegy/fo odavissza minden jarulekos koltseget tartalmaz? A kezipoggyaszon kivul semmit sem tudsz magaddal vinni. Egy het varoslatogatast oldj meg kezibol.. persze lehet, maximum minden nap ugyanazt a polot veszed fel :)

Nekunk Roma volt meg egy even belul ketszer is, autoval. 1250km egy iranyba, tavaly uzemanyag volt 40, iden mar csak 38e forint. Kellett magyar 10napos, szloven 7 napos es 2*10.5euros olasz autopalyadij (Velenceig) utana vegig ingyenes utakon Romaig. 12.5 ora volt az ut mindennel egyutt, gyerek nincs. Kalkulaltam Wizzel, 2 boronddel repteri illetekkel egyutt a sporolasra optimalizalt indulassal-erkezessel 100e forint korul jott ki, plusz ugye a transferkoltsegek.

Megvalami: ha normalis autoval mesz, akkor 12 ora vezetes utan ugy lehet kiszallni belole, hogy semmid sem faj, de ettol meg rohadt unalmas. Varosra tervezett autoval valoszinuleg en is szenvednek ennyi ido utan, pedig tempomat sincs benne.

Csatangoló 2016.06.29. 12:59:25

Köszönöm mindenkinek a sok hasznos információt és igaza van mindazoknak, akik kifogásolták a balesetek számát, sajnos rossz cikket vettem forrásnak :) De már javítottam. Gondolatindítónak szántam a cikket, láttam sokakat megihletett.

Csatangoló 2016.06.29. 13:02:34

@kewcheg: Igazad van, mi is midnig korán megvesszük a repülőjegyet! tavaly 3-an összesen 27.000 forintért voltunk egy csomaggal Thesszalonikiben, de éppen jó időpontban foglaltunk.

Csatangoló 2016.06.29. 13:05:28

Ja és köszönöm az ötletet a bérautóval kapcsolatban mindenkinek, mi is sokat bérelünk autót és szerintem érdemes lenne az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat is megosztani egymás között.
süti beállítások módosítása